Pályázati felhívás | 2024

Pályázati felhívás

–díj 2024 

A kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított díj

A Ludwig Múzeum 2024-ben hatodik alkalommal hirdeti meg az ARTtransfer-díj pályázatot.

A díjjal a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.

A pályázatra az intézmény magánszemélyek jelentkezését várja 2021–24 közötti időszakban megvalósult projektekkel. Már korábban máshol benyújtott anyaggal is lehet pályázni, de a szakmai bemutatkozásban jelölni kell, hogy milyen pályázaton szerepelt.

Az idei pályázatot a kortárs képzőművészettel kapcsolatos kérdések, kérdésfelvetések témakörében hirdeti meg a Ludwig Múzeum kapcsolódva az ez évi kerettémájához s vele a Gyakran ismétlődő kérdések című kiállításhoz. A bemutatásra kerülő projektekben a kortárs képzőművészet átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése mellett kiemelt szerepet kell kapnia a befogadást, a műalkotások és a művészek gondolkodásmódjának megismerését, megértését segítő kérdések, kérdezéstechnikák pedagógiai, művészetpedagógiai használatának, illetve a kérdéseknek, a kérdésformáknak, valamint a megismerő attitűdöt támogató feladatoknak, munkamódszereknek.

A projektek a legkülönfélébb pedagógiai tevékenységek, eszközök, munka- és szervezeti formák lehetnek, mint pl. múzeumpedagógiai foglalkozás, iskolai óra, nyári alkotótábor, témanap, programsorozat, workshop, kiadvány, játék stb. Mivel a kortárs képzőművészet igen változatos színtereken jelenhet meg – múzeum, magángaléria, osztályterem –, a projektek megvalósulásának helyszínével kapcsolatban sincsenek elvárások.

Továbbra is fontos, hogy a projektek támogassák az önálló gondolkodást, munkavégzést, valamint az önálló személyiségek tartalmas együttműködését. Az ideális projekt az életkori sajátosságok figyelembevételével médiatudatosságra törekszik, erősíti a kritikai szemléletet, az önismeretet, a társadalmi felelősségvállalást, és szem előtt tartja a legkülönfélébb társadalmi igényeket. Lényeges szempont, hogy adaptálható legyen, valamint korlátozott anyagi erőforrások közötti is megvalósulhasson.

A benyújtott pályázati anyaggal kapcsolatban az elmúlt évekhez hasonlóan jól strukturált szöveget, világos koncepciót várnak el a kiírók: előzmények, pedagógiai célkitűzés, munkafolyamat; majd az eredmények bemutatása, összegzése, a problémák, nehézségek artikulálása, az anyagi háttér rövid bemutatása és a program lehetséges folytatása. Újdonság a pályázati feltételek között, hogy a pályázat bemutatása mellett az alkalmazott módszert/módszereket is be kell mutatni.

ÚJ! A pályázati feltételek közé vettük, hogy a pályázat bemutatása mellett az alkalmazott módszert/módszereket is be kell mutatni.

A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban előzsűrizés történik. Ezt követően a kiválasztott pályamunkákat egy nyilvános minikonferencián mutatják be a pályázók, ahol a zsűri a tízperces prezentációk után helyben meghozza döntését. A díjátadást követően a Ludwig Múzeum a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat elérhetővé teszi a honlapján. https://www.ludwigmuseum.hu

2024-ben az ARTtransfer-díj összege bruttó 400.000 Ft.

Egy Különdíj is kiosztásra kerül bruttó 200.000 Ft értékben.

A díjak összegét a B. Braun Medical Kft. támogatása biztosította.

A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek.

A zsűri tagjai:

Bence Bettina,

a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, kurátor

Dr. Fabényi Julia,

a Ludwig Múzeum igazgatója, a zsűri elnöke

DABI FARKAS RITA,

a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, képzőművész, a Vigyázat, törékeny! című kiállítás kurátora

Dr. German Kinga,

művészettörténész, egyetemi docens (MOME)

Nagy Barbara,

a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, művészettörténész

Kassai Hajnal,

a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, Prága igazgatója

Szabics Ágnes,

képzőművész, művészetpedagógus

Hemrik László,

a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának vezetője

Versényi Anna,

pszichológus, képzőművész, író, a 2023-as ARTtransfer-díj győztese

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. október 6., 24.00 óra
A továbbjutó pályázatok kiértesítése: 2024. október 31.
A program záróeseményének, díjátadójának időpontja és helyszíne: 2024. november 15., Ludwig Múzeum

Kérjük, továbbítsa a hírlevelet olyan ismerősének, akit érdekelhet a pályázat!

Az előző évek pályázataiba a következő linken keresztül tekinthetnek bele:
http://arttransfer.ludwigmuseum.hu/arttransfer-2022/
http://arttransfer.ludwigmuseum.hu/arttransfer-2021/
http://arttransfer.ludwigmuseum.hu/arttransfer-2020/
http://arttransfer.ludwigmuseum.hu/arttransfer-2019/

További információk:

muzeumpedagogia@ludwigmuseum.hu
06 1 553 4777

Ludwig Múzeum | ARTtransfer