2024
Idén hatodik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.

A pályázatra az intézmény magánszemélyek jelentkezését várta 2021-2024 között megvalósult projektekkel. Az idei kiírást a múzeum a kortárs képzőművészettel kapcsolatos kérdések, kérdésfelvetések témakörében hirdette meg kapcsolódva az ez évi kerettémához, és a februárban megnyíló Gyakran ismétlődő kérdések című kiállításhoz. A benyújtott projektekben a kortárs képzőművészet átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése mellett kiemelt szerepet kell kapnia a befogadást, a műalkotások és a művészek gondolkodásmódjának megismerését, megértését segítő kérdések, kérdezéstechnikák pedagógiai, és művészetpedagógiai használatának, illetve a kérdéseknek, a kérdésformáknak, valamint a megismerő attitűdöt támogató feladatoknak, munkamódszereknek.
A kiválasztott, második fordulóba jutott pályamunkákat egy nyilvános minikonferencián mutatták be a pályázók, ahol a zsűri a tízperces prezentációk után helyben hozta meg döntését.
A 2024. évi ARTtransfer díjazottjai
György Gabriella

A fődíjat György Gabriella nyerte a Beszélgetésindító kártyajáték a Láthatatlan jelenlét – Bevezetés a kortárs képzőművészetbe kamaszoknak, de nemcsak nekik című kiállításra készült kártyasorozatával. A 13-16 éves korosztálynak szóló játék egy olyan kiállítás oktatási segédanyaga, amely a több szintű látogatói élményt segíti elő a gyerekek aktív közreműködésére építve. A beszélgetésindító kártyajáték többféle kérdéstípuson keresztül támogatja a mélyebb színtű műértelmezést, diskurzust indítva a művekről, a játéktér pedig maga a kiállítás és a kiállítótér.
Hoffmann Miklós
Fény – gép – lény: alkotótársak vagy segédeszközök?
200.000 Forintos különdíjat kapott Hoffmann Miklós Fény – gép – lény: alkotótársak vagy segédeszközök? című foglalkozás fókuszában a számítógép, a mesterséges intelligencia és a kortárs képzőművészet kapcsolata áll. Az egyetemistákkal zajló foglalkozások során reflektív gondolkodást támogató kérdésekkel segítik a fiatalokat, a cél pedig az alkotás mellett maga a diskurzus, illetve annak megélése, hogy ha mi magunk alkotunk ezekkel a különleges társszerzőkkel, vagy éppen azok kizárásával, akkor ez mennyiben változtatja meg az értékítéletünket.
Garami Gréta
A zsűri továbbá 100.000 Forintos különdíjjal jutalmazta Garami Gréta a Múzeumpedagógia óvodás korúaknak – Az interaktív olvasás és a kreatív beszélgetés módszere a Deák17 Galéria kortársművészeti kiállításaiban című projektjét. A gyakorló óvodapedagógusok és a galéria múzeumpedagógus munkatársai által közösen kifejlesztett, kifejezetten óvodás csoportoknak szóló program, foglakozás és módszer egyszerre élményalapú és kortárs művészet fókuszú. A megvalósításhoz az interaktív olvasás módszerét hívták segítségül, amelynek középpontjában a folyamatos kérdésfeltevés és válaszadás áll.

2024-ben a díj összege bruttó 300.000 forint, emellett két különdíjat is kiosztottak bruttó 200.000 és 100.000 forint értékben.
A díjak összegét a B. Braun Medical Kft. támogatása biztosította.

A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesültek.
A második fordulóba jutott pályázatok:
Ale Ildikó
Boros Fanny
Nem volt virága. Virág volt. – Kortárs fotográfiai alkotótábor és kiállítás
Csepelyi Adrienn
“Mire gondolt a költő?” És te? Mit érzel? – Csepelyi Adrienn rendhagyó tárlatvezetései
Garami Gréta
György Gabriella
Hoffmann Mikós
Fény – gép – lény: alkotótársak vagy segédeszközök?
Horváth Anna Róza
Miért furcsa a kortárs művészet? – Művészeti nyári tábor a miniakadémia szervezésében
Jordán Lili
Bozó Szabolcs művészete (alkotó foglalkozás fiatal felnőtteknek)
Mohai Ágnes
Puszt Zsófia
Photo-Book Műhely a Lehetőségek terében – tíz alkalmas művészeti-oktatási projekt
Zséger Olívia
A zsűri tagjai:
SZABICS ÁGNES
képzőművész, művészetpedagógus, a zsűri elnöke
BENCE BETTINA
a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, kurátor
DABI-FARKAS RITA
a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, képzőművész
DR. FABÉNYI JULIA
a Ludwig Múzeum igazgatója
DR. GERMAN KINGA
művészettörténész, egyetemi docens (MOME)
HEMRIK LÁSZLÓ
a Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztályának vezetője
KASSAI HAJNAL
a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, Prága igazgatója
NAGY BARBARA
a Ludwig Múzeum múzeumpedagógusa, művészettörténész
VERSÉNYI ANNA
pszichológus, képzőművész, író, a 2023-as ARTtransfer-díj győztese